Három hét múlva kezdődik a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amely meghosszabbított nyitva tartással és nagyobb...
Sándor-palota Budapesten, a budai várban található.2003 óta a köztársasági elnök rezidenciája és Köztársasági Elnöki Hivatal.
A 90-es évek közepén Magyarországon kialakult egy vendégkör amelyiknek már nem csak a kőbányai volt világos. Bebizonyosodott, hogy igenis van helye a színesebb sörpalettának, s nálunk is szép számmal vannak olyanok, akik fogékonyak a sörkülönlegességek iránt. Ez a felismerés és a belgiumi útjaink során ott megtapasztalt hihetetlenül gazdag sörválaszték adta az ötletet, mi lenne, ha megcsinálnánk a főváros, sőt az ország első belga sörözőjét? Az elhatározást tettek követték és belevágtunk a Bem rakparti belga söröző építésébe. Ment is minden a maga útján, fejtörést csak az okozott, hogy honnan szerezzük be a belga söröket, ráadásul annyifélét, hogy az már valódi választéknak hasson. Ne feledjük, a Borsodi Sörgyár akkor végezte a pionírmunkát, s hozta be az első sörkülönlegességeket, ami számunkra választékbővítésnek épp elég volt, egy belga söröző kínálatának viszont meglehetősen szerény. Igy létrehoztunk egy importőr vállalkozást, és magunk kezdtük behozni Belgiumból a különlegességeket. Eleinte persze jóval kevesebb félét, mint manapság, talán másfél tucatnyit. Magyarországon azonban ez akkor maga volt a csoda. Az első időkben mi magunk jártunk ki Belgiumba kis furgonnal, utánfutóval. Sorra látogattuk a sörgyárakat, s akikkel sikerült megegyezni, azoktól elkezdtük vásárolni a sört. Ma már több mint nyolcvan féle sört "importálunk", amiket a saját üzleteink mellett a nagy- és kikereskedésünkben is forgalmazunk. A választék folyamatosan változik, idönként behozunk új söröket, teszteltetjük vendégeinkkel, és ha elnyeri tetszésüket, akkor megtartjuk. Az is előfordul, hogy amikor hazajön Belgiumból egy törzsvendégünk, és azt mondja: ilyen és ilyen sört ittam kint, nagyon ízlett, akkor azt - ha sikerül a gyárral nyélbeütni azüzletet - behozzuk neki. Amikor jönnek az idénysörök, például a karácsonyiak, akkor azok felkerülnek a söröző kínálatára. Napjainkban hetven féle üveges és nyolc féle csapolt sört tudnak megkóstolni Kedves Vendégeink! Nálunk a gasztronómia egy kicsit megfordul, hiszen nem ételhez ajánlunk italt, hanem sörhöz ajánlunk ételt. " A belga konyha tulajdonképpen francia, de ha jó francia ételeket akarsz enni, akkor Belgiumba kell menni. " - mondta Michael Carlier a Belga Királyság volt magyarországi nagykövete
Ultramodern esztétikai fogászat Fájdalommentes kezelések Tapasztalt fogorvosok A Budapest Dentál Esztétikai Fogászat Budapest szívében, a Szent István körúton, a Vígszínház közvetlen közelében várja kedves vendégeit. Kimagasló technikai felszereltségünk révén lehetőségünk nyílik arra, hogy a legkorszerűbb fogászati kezeléseket nyújtsuk minden betegünk részére.
Álmodtunk egy Kocsmát a Dunaparton, kicsit másképp, mint a szó köznapi értelemben hangzik! Kocsmát, ahol barátok, ismaerosök találkoznak, megbeszélik ügyes-bajos dolgaikat, megosztják egymással örömeiket, ahol a bárpultnál el lehet beszlgetni a csaposhölggyel, vagy csapossal, ahova be lehet ugrani egy kávéra, sörre, fröccsre, de enni is lehet. A csodálatos dunai panoráma még élvezetesebbé teszi vendégeinknek, barátainknak az itt tartózkodást.
Méltán népszerű városnéző buszjáratainkat 24 órán át használhatja egy jeggyel! Megállóink a 14 legfrekventáltabb budapesti turisztikai látnivaló közelében találhatóak. Az idegenvezetés szövegét fülhallgatóan át hallhatja - 16 nyelből lehet választani. Az első piros emeletes busz reggel 10 órakor indul a József Nádor térről, mely Budapest központjában, a Sofitel és az Intercontinental szállodáktól mindössze 200 méterre, a Váci utcától pedig 150 méterre helyezkedik el. A teljes városnéző körút 2 órát vesz igénybe. Kellemes időtöltést kívánunk minden kedves utasunknak!
Délutáni városnéző sétahajóút a fővárost kettészelő Dunán. Egy-egy kellemes és tartalmas óra a fedélzeten és a Margitszigeten. Kétszeri italkínálás: koktélkülönlegesség és sör, bor vagy üdítő kívánság szerint. Búcsúzóul tombolajáték értékes ajándékokkal.
A Pater Marcus Belga Apátsági Söröző és Étterem hasonlít egy valódi apátsághoz. Magas nagytámlás nehéz székek, gyönyörűen megmunkált asztalok mellett lehet élvezni a belga sörök sokaságát. Látványkonyhánk van, bárki bekukkanthat,- vajon hogy készül a megrendelt étel? Vállaljuk rendezvények,családi és céges ünnepségek,összejövetelek lebonyolításást. A nagyteremben kb. 50 fő, a könyvtárszobában 25-30 fő fér el. Ezen kívül a pultnál, és a látványkonyha elött is helyet lehet foglalni. A jó idő beálltával a teraszunkon is várjuk kedves vendégeinket.
A Széchenyi Fürdő Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője. Létét Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti. Kezdeményezésére sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben, ahol később, 1881-ben már "Artézi fürdő" működött, azonban az ideiglenes jellegű fürdő egyre kevésbé felelt meg a kor igényeinek. Így épült fel 1913-ban Czigler Győző tervei alapján a Széchenyi Gyógyfürdő. A fürdő 1927-ben férfi és női népfürdőosztállyal és strandfürdővel bővült. Az 1960-as évek közepén további átalakításokra került sor, társas fürdőruhás termálosztály, valamint nappali kórház (komplex fizioterápiás osztály) létesült. Az uszoda medencéinek rekonstrukciójára, szűrőforgató-berendezéssel történő ellátására 1999-ben került sor. Az ún. élménymedencében megtalálható a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár és még sok más, eddig kevésbé ismert szolgáltatás.
Minőségi, igényes taxiszolgáltatás, megfizethető áron !