Cím: 1255 Budapest I. Batthyány utca 1. Tel.: 1-2018580 Fax: 1-2018680
Kilenc új kiállítást terveznek jövőre a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban; a tárlatok között lesz finn kortárs művészeti bemutató és több életmű-kiállítás is - mondta el a jövő évi programokról tartott csütörtöki budapesti tájékoztatón Bencsik Barnabás, az intézmény főigazgatója. Beszámolt arról, hogy a finn kortárs művészetet bemutató tárlaton 16 alkotó munkáival ismerkedhet meg a közönség. Az Új szerzemények, rég nem látott művek című tárlat főként olyan alkotásokat vonultat majd fel, amelyeket vagy nagyon régen, vagy még sosem láthatott a publikum.
A hét elején megjelent új Guns N, Roses album állítólag olyan sértő Kínára nézve, hogy az illetékes hatóságok már be is tiltották, ha pedig Axl Rose 17 évig érlelt műve mégiscsak megjelenne a kínai üzletekben, az album címadó dala, a Chinese Democracy biztosan hiányozni fog róla annak kényes szövege miatt. A kínai tilalomról szóló "szenzációt" a Kínai Kommunista Párt lapjában a Global Times internetes kiadásában hétfőn megjelent kritika ihlette, amely szerint az új album rosszindulatú sértés Kínára nézve. A kínai hatóságok hivatalosan mind a mai napig nem közölték, hogy az albumot betiltották volna, jóllehet a chinesedemocracy.com oldal Kínából valóban nem érhető el.
Első alkalommal adták át a színház- és filmművészeti Junior Prima Díjakat kedden Budapesten: az elismeréssel az előadóművészeti szakma tíz ígéretes, fiatal tehetségét, hét színművészt, egy zongora- és egy balettművészt, valamint egy világosítót tüntettek ki a Magyar Állami Operaházban rendezett ünnepségen. Junior Prima Díjat kapott a színművészek közül Pálmai Anna (Katona József Színház), Jordán Adél (Katona József Színház), Hámori Gabriella (Örkény István Színház), Gulyás Attila (békéscsabai Jókai Színház), Varju Kálmán (Vígszínház), Keresztes Tamás (Katona József Színház) és Tornyi Ildikó (Vígszínház), valamint Érdi Tamás zongoraművész, Oláh Zoltán balettművész és Farkas Tamás világosító (Új Színház).
Alig több mint két nap alatt elfogytak a jegyek az AC/DC zenekar március 23-i budapesti koncertjére; a szervező Live Nation Hungary szerint Budapest ezzel az eladással kelet-európai csúcsot döntött. A belépőket szerdán délelőtt kezdték árusítani, a legolcsóbb jegy 13 ezer 900, míg a legdrágább 18 ezer 900 forintba került. A jegyeladás megkezdése után egy órával már több mint 2 ezer belépő talált gazdára, míg 26 órával később a Papp László Budapest Sportarénába szóló jegyek 99 százaléka elfogyott. Péntek kora délutánra a legutolsó, a színpadra korlátozott látást kínáló jegyeket is eladták.
Nők millióit hódította meg, több mint 11 millió albumot adott el világszerte és október 25-én a Budapest Sportarénában lép fel. James Blunt egyike azon világsztároknak, akik viszonylag későn kezdték el karrierjüket, de utána villámgyorsan a csúcsra értek. Október 25-én a magyar fővárosban világsztárokhoz illő színpadi látvánnyal, elképesztő fényözönben négy zenésztársával együtt szórakoztatja majd a magyar közönséget. A koncert a szervezők ígérete szerint méltó lesz egy igazi világsztárhoz: két nagy kivetítő közvetíti, hogy mi zajlik éppen a 220 négyzetméteres nagyságú színpadon, amelyre három kamera adja folyamatosan a helyszíni képeket.